Edzett testben edzett lélek

2017.06.14. 10:39 (szerda)

Futózarándoklat és családi futófesztivál Máriapócson

„Nem tudhatjuk, mikor szereti meg a sportot, a mozgást egy templomba járó ember. Adunk esélyt ennek, mint ahogyan annak is, hogy egy profi futót ezen a helyen megérintsen valami a kereszténységből. Az ember nem csak test és nem is csak lélek. A kettő egysége ” – mondta egy szervező. S ennek megfelelően lelki és testi bemelegítéssel kezdődött az első máriapócsi futózarándoklat: reggel 8 órakor az Istenszülő tiszteletére végeztek szertartást a templomban. A Parakliszon Orosz István kegyhelyigazgató elmélkedett. Az izmok megfelelő állapotáról pedig Kalapos Tamás gondoskodott a templom előtti téren.

Az esemény nyitó beszédét dr.Szabó Tünde sportért felelős államtitkár tartotta, aki később a futást is elindította. „Hiszem, hogy egy zarándoklaton való részvétel, ahogyan a közös sportolás is, közösséget teremtő élményt jelent…” – fogalmazott köszöntőjében az államtitkár. Kitért arra is, mennyire felemelő számára Máriapócsra, erre a neves búcsújáró helyre érkezni, ahol „az ég és a föld, a lélek és a test összeér.”

Palánki István, aki az egész napot koordinálta, elsőként egy km-es családi örömfutásra hívta a jelenlévőket, majd valódi verseny következett, különböző korosztályok számára, illetve különböző távokon. (Azon az internetes felületen, ahol a regisztráció zajlott, rövidesen minden nevező megtekintheti az eredményeket.) Elektronikusan és helyben összesen 488-an regisztráltak. Kísérőikkel 1300-1500 érdeklődőt számláltak, ami nagy öröm, hiszen ilyen típusú zarándoklat még nem volt a kegyhelyen.

2017-ben a legidősebb bejelentkezett amatőr futó 1955-ös születésű, a legfiatalabb 2015-ös születésű volt. A gratuláció nekik, és mindenki másnak dukál a kitartásért. Hiszen sportoláshoz igencsak meleg volt az idő. Szerencsére hideg italról, gyümölcsről, frissítőkről gondoskodott a felvezető autót is biztosító Csősz-Platán cégcsoport, támogatta a rendezvényt Babosi György, és finom péksüteményeket biztosított a Nyíregyházi Kenyérgyár. A rend fenntartását és az útvonalak biztosítását polgárőrök és önkéntesek sokasága vállalta.

A futószámokon kívül egyéb verseny is folyt: a legsportosabb egyházközség és a legsportosabb oktatási intézmény vándorserleggel térhetett haza. Ezt nem kellett messzire vinni, mert mindkettőt a máriapócsiak nyerték. De várva várják, hogy egy év múlva más településről még többen nevezzenek! Már most is sokan érkeztek Újfehértóról, a Szent Lukács Szeretetszolgálattól, a Sója Miklós Általános Iskolából. Legmesszebbről pedig: Szíriából egy fiatalember, aki a célba érve keresztet rajzolt magára. Elmondta, hogy az Istenszülő elé tárta kérését, gyermekáldásért ajánlotta fel futását.

Máriapócsra tegnap sokan utaztak. Volt, aki imádkozni, volt aki futni akart, mások „csak” kíváncsiságból jöttek: mi köze az egyháznak a futáshoz… Talán ők is választ kaptak.

19126259 234860793682461 1682843570 o
19243704 234861273682413 426152599 o
19238654 234861357015738 1485316324 o
19238554 234860877015786 1406582928 o
19238644 234861627015711 1856456166 o
19238529 234861777015696 847175002 o
19238461 234861510349056 783225456 o
19238386 234860777015796 8409071 o
19213092 234861630349044 1343507789 o
19213094 234861013682439 1863633305 o
19238384 234860857015788 1762499029 o
19213030 234861283682412 794172422 o
19212984 234860800349127 830922032 o
19212894 234861550349052 123166979 o
19212797 234861020349105 826954570 o
19212832 234861387015735 544682219 o
19212871 234860743682466 137039990 o
19212793 234861280349079 1243970673 o
19212775 234860810349126 1844282209 o
19212750 234860747015799 1348295022 o
19212646 234861267015747 1935624848 o
19212710 234860977015776 2088593375 o
19212736 234860650349142 1362257195 o
19212637 234860950349112 1454250364 o
19212616 234860990349108 587323611 o
19205054 234860873682453 432761570 o
19205026 234861150349092 1018185059 o
19205040 234861600349047 1302855102 o
19205044 234861010349106 1506493516 o
19204955 234860633682477 326325728 o
19204948 234860733682467 958058318 o
19204942 234861753682365 1422350410 o
19204910 234861643682376 1155224315 o
19204918 234861577015716 1354596459 o
19204926 234860760349131 953526588 o
19204902 234860903682450 248878441 o
19204861 234861617015712 1814435887 o
19204857 234861183682422 1668733201 o
19204836 234860820349125 1704351370 o
19204856 234860823682458 1500433014 o
19204857 234861147015759 107660222 o
19204824 234861750349032 1638888401 o
19204800 234861410349066 350116087 o
19204795 234860923682448 249338121 o
19204764 234860907015783 395865593 o
19204771 234861373682403 956930139 o
19204787 234861367015737 1012699096 o
19204726 234861197015754 149192924 o
19204725 234861190349088 1015591596 o
19204722 234860813682459 1281341731 o
19197841 234861513682389 690243883 o
19204698 234860913682449 1922199566 o
19204716 234861277015746 54190835 o
19197816 234861530349054 293688452 o
19197813 234861353682405 887432859 o
19197808 234861377015736 482778412 o
19197674 234860790349128 1967031487 o
19197713 234861287015745 559554196 o
19197725 234861023682438 747850343 o
19197669 234861770349030 1358345666 o