Közel 60-an vettünk részt a hétvégi lelkigyakorlaton a Kárpát-medence különböző régióiból. 

A pénteki délután a megérkezésre volt szánva, és a nagy távolságok ellenére a résztvevők zöme már a 17 órakor kezdődő liturgián is részt vett, majd utána köszöntöttük egymást a regisztráció mellett. Már itt felragyogott sok résztvevő szemében az újratalálkozás öröme. Vacsora után pedig egy beszélgetős játékkal készültünk, ahol az volt a cél, hogy úgy a régi barátokkal, mint az új arcokkal lehetőségünk nyíljon ismerkedni, hisz a hétvége további része a lelkigyakorlatról szólt.

A szombati lelkigyakorlatot Pakot Géza jezsuita szerzetes atya vezette, melynek során 4 részletben fordultunk magunkba, elmélkedtünk és imádkoztunk a legbelsőbb szobáinkba térve, Isten hangját fürkészve Sámuel története mentén és kapcsán.

Már a lelkigyakorlat elején felmerült, hogy háromféle szükséglet munkálkodik bennünk, mégpedig a testi, az értelmi és az érzelmi, amelyek elterelik figyelmünket a bennünk munkálkodó lélekről, ezért meditációs gyakorlattal mélyültünk el minden alkalommal, és tudatosítottuk magunkban, hogy akkor és ott mindnyájan egyénenként, és közösségként is jelen voltunk. Lépésről lépésre haladva értünk el a belső imánkhoz, mely ajtón belépve minden alkalommal kértük az Urat, hogy minden megmozdulásunk, tettünk, a létünk Isten nagyobb dicsőségére legyen, az Ő dicsőségét szolgálja.

A belső imánkba érkezve Géza atya néhány, a Sámuel történetéhez kapcsolódó gondolattal vezette belső képalkotásunkat. Ily módon először a templomot képzeltük el, melyben a fiatal, gyermek Sámuel Héli főpap mellett tevékenykedett. A következő gyakorlat során, már a kép a főpap és Sámuel tevékenységeire fókuszált, míg a harmadik gyakorlat során már az éjszakába léptünk, amikor Sámuel hallja a hívást, de azt hiszi, a főpap szólítja, és majd a negyedik, egyben utolsó imagyakorlat során érkeztünk el az Úr Istennek válaszoló Sámuelhez, akivel együtt figyelhettünk Isten hangjára; hallgattuk, fürkésztük a személyesen ránk váró feladatot. Amennyire nehéz volt elmélyülni, akár a belső szobában bent maradni, néha annyira nehéznek bizonyult vissza is térni a mélységből, olyan erősen magával tudott ragadni az élmény.

A szemlélődő imák sorának befejeztével átvonultunk a Kegytemplomba, ahol nagy örömünkre szolgált, hogy sokak által régről ismert és szeretett hálós barátunk, Orosz István atya végezte a liturgiát. Majd a liturgiát követően visszatértünk még egy megosztási körre, ahol a bennünk lezajlott élményekről is lehetőségünk nyílt beszélni, de kérdésekkel is fordulhattunk Géza atyához.

Vacsora után még egy rövidebb blokkal zártunk, melyben bár eluralkodott a humor és szórakozás, szép számmal megnyilvánultak a mélyebb érzések és gondolatok is mialatt a tékozló fiú történetében különböző szerepkörökbe bújhattunk bele és képzelhettük el a szereplők élethelyzetéből fakadó érzéseket.

Vasárnap reggel Szent Liturgián vettünk részt, melynek a végén Orosz István atya tartott egy rövid ismertetőt a Kegytemplomról és a benne lezajlott és zajlódó mindennapi csodákról. Zárásként pedig Konrád Katalin, a Háló vezetőségi tagja és a partiumi hálós régiós vezető tartott egy foglalkozást a kafarnaum százados története mentén. Ez alatt a bő egy óra alatt kipróbálhattuk néhány percre milyen fogyatékossággal élni, belehelyezkedhettünk a történetben egy számunkra közelálló szerepkörbe, így nézve szembe saját magunkkal és Jézussal, végiggondolva, mi, saját magunk mennyire közel vagy távol tudjuk Jézushoz vinni a gondjainkat. Ami viszont a legcsodásabb volt ebben a foglalkozásban, hogy Jézus szemein és arcán próbáltunk meg egymásra tekinteni, egymást teremtett szépségében nézni és meglátni.

 És hogy miért pont Máriapócsot választottunk a lelkigyakorlat helyszínének?

Orosz István atya szavaival élve: nem azért, mert az Istenszülőt ábrázoló festmény többször is könnyezett, nem is a mások által megélt csodákért, hanem a mindennap történő szívben zajló csoda megtapasztalásáért.

Köszönjük a lehetőséget! Még biztosan jövünk! 

2019. 03. 15-17, Máriapócs                                                                                                              

Konrád Evelyn

További képek az alábbi linken érhetőek el:
https://www.facebook.com/pg/partiumihalo/photos/?tab=album&album_id=578372269240071